Újdonságok

Üdvözöljük

Szerkesztés a Stílus tulajdonságok -> Oldal beállításban: "Üdvözöljük"

Regisztráció Bejelentkezés

A nevelt fiam és én

tkt55

Adminisztrátor
Tag
Csatlakozás
2015.07.17.
Üzenetek
2,330
Reakció pontszám
0
Pontok
36
Hely
Barcs
Webhely
androware.hu

Műszaki rajzolóként dolgoztam egy tervez? intézetben és éltem egy 19 éves lány gondtalan életét, a munka mellett sportoltam, szórakoztam, fiúztam.
Egy nap új mérnök került hozzánk. A jó kép?, 30- as férfiről a lányok hamar k**erítették, hogy felesége összeállt egy afrikai diplomatával, elválásukkor lemondott a férj a javára fiukról, akit most egyedül nevel.
Nekem hamar megtetszett a csendes, udvarias ember és csakhamar észrevettem, hogy én sem vagyok közömbös számára. Néhány hónap, s ahogy mondják, fellángolt a szerelem és én nemsokára Tamás boldog felesége lettem.
A 8 éves Tomival rögtön összemelegedtünk, és nagy egyetértésben éltünk hármasban, s?t kezdtünk gondolkodni, hogy négyesben még jobb lenne. A boldogság azonban nem tartott soká.
Tamás súlyos beteg lett és egy évi szenvedés után, nagyon fiatalon meghalt. Halála el?tt csak arra kért, hogy neveljem fel Tomit, ne adjam oda senkinek. Nem volt nehéz megígérni, mert nagyon megszerettem a kisfiút, aki szintén egyre jobban ragaszkodott hozzám.

Az évek rohantak és én igyekeztem Tamás végakaratát teljesíteni. Sokat dolgoztam, de ügyeltem, hogy Tomira mindig legyen id?m, még annak árán is, hogy emiatt a szexre is alig jutott lehetőségem, pedig fiatal testem sokszor követelte jogait. Hosszú reggeli futásokkal próbáltam energiáimat lekötni.
A 15 éves Tomiból remek fickó lett. Már elérte apja magasságát, jó kép?, értelmes, szelíd, de otthon ül? fiúvá vált.
Nem anya- fiú, hanem haveri viszony jellemezte kapcsolatunkat. Így nem okozott problémát serdülése sem, nyugodtan öltözött- vetkőzött előttem és én is zavar nélkül mentem be a fürdőszobába ha fürdött és nekem valami keresnivalóm volt ott. Elismeréssel láttam, hogy sűrű szőrzete közül már tekintélyes méret? farok himbálódzik.
De én is nyugodtan forgolódtam előtte a kis lakásban egy száll bugyiban, bár észrevettem, hogy egyre többször les annak két szélén kikandikáló göndör szőrzetem felé.
"Kíváncsi a gyerek" mosolyogtam magamban.

Különösen a hétvégéket szerettük. Szombaton kitakarítottunk, két napra megfőztem és a vasárnap a nagy beszélgetések, játékok és pihenések napja volt.
Egy ilyen vasárnap reggel a kés?i felkelés után lezuhanyoztam és amíg Tomi is a fürdőbe volt, magamra kapva férjem egykori pizsamakabátját, mely olyan hosszú volt nekem, hogy bőven eltakarta tangámat is elkészítettem a konyhában reggelinket. A meleg nyárban Tomi is csak egy gatyát vett fel és reggeli után a szobámba mentünk beszélgetni. Én visszabújtam ágyamba, Tomi pedig az ágy végén kuporogva mesélt, majd jókedvünkben nagy párnacsatát rendeztünk.
Egy hirtelen mozdulatnál azonban kabátom gombja lepattant és a szétnyíló kabátból kibukott a két kemény cickóm. Egy pillanatra mindketten megdermedtünk.
Máskor is látta már, de így "testközelben" valahogy más volt. Tomi arca kipirult majd furcsa hangon megszólalt:
- Megpuszilhatom?
Mielőtt bármit mondhattam volna odahajolt, egy gyerekesen lágy puszit lehelt mellemre, majd hirtelen beleharapott.
- Te ez fáj, mondtam és magamat sem értve szájába tettem mellem bimbós részét.
Tomi lelkesen szívta.
Melegség öntött el, éreztem amint bimbóim mereven ágaskodni kezdenek Tomi szájában.
- Elég volt, lihegtem, de nem volt er?m elhúzódni.
Hirtelen érzem Tomi meleg, nedves tenyerét tangámból k**omborodó fenekemen.

Eősen megmarkolja és közelebb húz, miközben mohón tovább szívja egyre jobban duzzadó cicimet. Combomhoz ér nadrágjának feszül? merev farka. Érzem, hogy pinám nedvesedni kezd, Halántékom lüktetett, gondolataim rendezetlenül zakatolnak agyamban . Megoldást kell keresnem!
Eltolom magamtól,s megfordulok, hogy megszabaduljak rám tekered?, mozgásomat gátló pizsamakabátomtól. Majd visszafordulok és egy határozott mozdulattal lehúzom Tomi nadrágját. Elhűlve látom mereven álló hatalmas faszát melyet eddig csak nyugalmi állapotban láttam.
Hatalmas a mérete, de különösen a vastagsága ami fantasztikus.
Megmarkolom és kezemmel finoman húzogatni kezdem,hogy így elégítsem ki. Alig húzom néhányszor fel- alá tenyeremet a meleg, k?kemény, rúdon, mikor Tomi arcán furcsa grimasz jelenik meg, felnyög, hirtelen oldalt fordul és óriásit spriccel a leped?re. Érzem amint néhány rándulás után kicsúszik lepuhuló lucskos farka kezemből.
Tomi két karjával eltakarja arcát. Karjain keresztül is látom izgalomtól és szégyent?l piros arcát.
- Mi van kicsim? kérdem
Hangja gyerekesen mutáló, érzem sírással küszködik.
- Miért csináltad? Én baszni szerettem volna végre.
Még sohasem hallottam t?le ezt a szót.
- Tomikám hát ott van az a sok szép kislány, miért nem azokkal csinálod?
- Mert nem tudom, hogy hogyan kell és félek, hogy kinevetnek, nyöszörgi karjai közül. Majd szinte sikoltja
- Hiszen még pinát is csak képen láttam!
Szíven üt ez a gyerekes panasz és fájdalom, miközben eszembe jut : kislánykoromban hogyan próbáltam fürdőz? apámat meglesni, hogy azt a lába között csüng? valamit megfigyelhessem. Megsimogatom csapzott haját.
- Akarod látni?
Nem válaszol, csak karjait levéve rám néz.
Az ágy mellé lépek, kilépek kissé nedves bugyimból. Tomi kitágult szemekkel nézi puncimat. Keze tétován elindul sűrű, göndör szőrzetembe túr, megcibálja, majd továbbhalad.
- Milyen forró, csodálkozik.
Ujja hasadékomhoz ér. Megrándulok. Érzem most már elvesztem önkontrollomat. Vállánál áttérdelek és pinámat szájához nyomom. Tomi félig nyitott szájjal csókolja. Kissé visszahúzódom kezemmel széthúzom az ajkakat
- Nyald, mondom parancsoló, számomra is idegen rekedt hangon.
Tomi nyelve eleinte bizonytalanul, majd egyre erősebben dolgozni kezd. Enyhe mozgással irányítom, érzem amint nyelve jár el?re- hátra, s nyal oldalra, majd csiklómat megtalálva nyalja, szopja azt.
Felnyögök, pinámból csorog a nedvesség és nagyot élvezek.
Látom Tomi boldog arcát, nedves szája körül néhány pinámból odaragadt szőrszál. Ösztönösen hátranézek és látom, hogy a méretes fasz ismét k?oszlopként áll. Lecsúszok és f?létérdelek. Megfogom és beillesztem. A kitágult, csurgó lyukba is csak óvatosan tudom a vastag faszt bevezetni. Lassan tövig beveszem, izmaim ráfeszülnek, majd "rugózni" kezdek.
Nemsokára észreveszem Tomi arcán, hogy mindjárt elmegy, elszorítom majd tovább lovagolok, egyre gyorsabb ütemben, míg hatalmasat élvezek.

Néhány pillanat és Tomi ismét felnyög. Érzem amint pinámba lövell a forró sperma, majd Tomi fasza néhány görcsös rándulás után zsugorodni kezd. Megpróbálom ameddig bírom magamban tartani és ráborulok Tomira. Izzadt testeink összefonódnak.
- Jó volt?- kérdem még mindig lihegve.
- Nagyon- jön a boldog válasz.

Tomit ettől a naptól mintha kicserélték volna. Sokat járt társaival, bátran foglalkozott lányokkal. Én is megtaláltam állandó társamat.
De még hosszú évekig jött időszakonként ágyamba és tettük egymást boldoggá.

Forrás
 
Top